A kis csikóhaltól a nagy porontyig

A melóhelyen pörgés ezerrel, totumfaktum úr érkezik pénteken előadást tartani, délután eszmélek… ma kellett volna megjönnie…hm… vagy csak holnap? Na jó… Másnap hasonló pörgős nap végén sincs semmi jel. Hmmm… Este holtfáradtan zuhanok ágyba, de csak pislogok, ha most tényleg az van ami, akkor ezt már nem lehet visszacsinálni. Amíg másfél évig azon görcsöltem és ábrándoztam, hogy milyen lesz, amikor végre kiderül, hogy kisbabánk lesz, mindig azt gondoltam, hogy jön a lila köd, az eufória és a határtalan boldogság. Jó, persze, még semmi sem biztos, de egyelőre izgalom van…

Reggel valahogy kikászálódok az ágyból, meló közben pedig már lefoglalnak más feladatok. Réka barátnőmmel a Mammutban futunk össze. Nem bírom megállni, elmondom, hogy lehet, hogy terhes vagyok. Réka röhög „gyere vegyünk azonnal egy tesztet”. Tipródunk a neonvilágított klotyóban, Rékára, mint egy karácsonyfára aggatom a cuccaim és bepréselődök a rötyibe. Rá kell pisilni a kis műanyag pálcika egy részére, ami lehetetlen anélkül, hogy össze ne pisild a kezed, amibe tartod a cuccot. Mindegy. Letörölgetem magam, kezet mosok, kiviszem az ereklyét Rékának. Na….egy csík azonnal megjeleni, a második pedig halványan szerénykedik mellette. Értékelhetetlennek minősítjük, abban maradunk, két nap múlva megismételjük. Réka még megesket, hogy a Zuramat feleslegesen ezzel még nem zargatom.

Újabb hánykolódással-forgással töltött éjszaka.

Másnap már zombi vagyok a három átvirrasztott éj után. A napot valahogy túlélem, este reménykedek, hátha ma menni fog az alvás. Hát nem. Hajnali egy óra tíz perc. Csendben próbálok viselkedni… nehogy a Zuram felébredjen. Ez egy jó másfél órán át sikerül is. Aztán egy csendesebb mocorgásomnál felül. Felkelni lép, utánaszólok. Gyere egy kicsit… Lehet, hogy kisbabánk lesz. Mosolyog. Bújik. Ő is örül. Hajnali három óra van. De jó lesz!